+ Sajtó : Az ember, ha szeretne másmilyen lenni |
Az ember, ha szeretne másmilyen lenni
Észak-Magyarország – 2007. november 29.
A Charley nénje sikere példa az emberi természet furcsaságára. Az eszünkkel tiltakoznunk kellene ellene. A mű a könnyű (?) pénz ígéretéről szól: a mondén élethez a pumpolással teremtenék elő a fedezetet a diák urak. Olyan időkben figyeljük őket, amikor a boldogulás feltételeként a kemény és kitartó munkát jelölik és várják el – és ennek helyeslése a közösség értékítéletében is megjelenik. Bármit tudnak is tehát a világról ennek a darabnak a nézői, azt nem érzik sem fontosnak, sem helyénvalónak ezen az estén.
A Charley nénje főleg azoknak szóló mű, akik nem az eszük, hanem a szívük végett ülnek be a színházba. A színpadi játék két, nagyjából időtlen vágy esetében állítja, hogy van remény: a szerelmesek egymásra találhatnak, és az életben – a fizikai lét keretei között legalábbis - soha nincs késő újra kezdeni. Olyan mesék ezek, amelyekben általában hinni jó: ha van példa rá, hogy nincs helyrehozhatatlan, akkor ez bárkivel előfordulhat – ha előfordul bárkivel a való életben, ha nem.
Korcsmáros György rendezésében tisztességes, hogy egy pillanatig sem állítja többnek ezt a darabot, mint ami, és szándékkal kerül mindent, ami engedné összekeveredni az előadást a valósággal. Ez színház, amelynek célja nem a teljesítés, hanem a szórakoztatás: a színháziasságot hangsúlyozza a játékhoz rendelt, lefelé táguló, szinte operetti manírokra ösztönző tér, a színpadiasan kortalan ruha – a díszletet és a jelmezeket Bozóki Mara tervezte.
A színészi munka már nem ugyanilyen hatásosan szolgálja a rendezői szándékot. Keresztesi László (Jack Topplebee) és D. Derecskei Zsolt (Charley Wykeham) sodró, a színészi tudást megmutatni akaró játékában alig mutatkozik meg a karakter, és az összefüggés: miért bolondulnának ezekért a fiúkért ezek a lányok. Hacsak nem, mert a konvenciókra figyelően butácskának formálja őket Szegő Adrienn (Kitty Verdun) és Szirbik Bernadett (Annie Spittigue): egyszerre dolgozik bennük az elszakadás vágya és az illedelmesség.
Kincses Károly Sir Francis Topplebee-je annyira tettre kész, hogy csodálkoznunk kell, amiért nyugdíjazták. A színészi alkatnak megfelelő, sajátos szerepfelfogásnak része lehet benne, hogy nehezen hihető az általában a zenés játék érzelmi azonosságot kínáló csúcspontjának tartott kettős. Az ezredes és a Seres Ildikó alakította Donna Lucia d'Alvadorez találkozásában az időé kellene legyen a kulcsszerep: a rájuk nehezedő időé, amit egymás nélkül töltöttek, és az időé, amit együtt tölthetnek még a sors akaratából. Ebben az orchideás szerelmi vallomásban azonban viszonylagossá lesz az idő: nem két későn ébredő ember ismeri fel az elszalasztott lehetőséget, hiszen ennek a két embernek még éppen időben van a találkozás, előttük az élet – múlt és jövő egyensúlyba kerül. Az ének igényes ábrándossága felesel a színpadi helyzettel.
Somló István (Brasett, a szolga) alakításával megérteti, hogy a lendület nem pótolja a gondolatot: a kis poénhoz is türelem szükséges, a nevetést csendnek és figyelemnek kell megelőznie.
Emlékezetes komikusi teljesítmény Szirtes Gáboré (Stephen Spittigue): nyakas ügyvéd, akiben a saját elveihez és akaratához való hűség viaskodik a bírvággyal. Kozmikus és kisszerű a szerzésnek ez az igenlése, ahogyan végül nem marad különbség az anyagi és az érzelmi javak óhajtása között. Az akarást elhatalmasodott emberi tulajdonságként mutatja meg, alig is kell valamit tennie, hogy érezzük tusáinak súlyát.
A végletesség hangsúlyos Molnár Sándor Tamás (Lord Frank Babberley) játékában is. Alakoskodás ez, a jólneveltség és az ordenáré képzelet között. Figyelmes munka: a nőt alakító férfi nem felejtheti sem azt, hogy férfi, sem azt, hogy ezt a nézői is tudják róla: a színpadi partnereit kell megtévesztenie. Molnár Sándor Tamás élvezi ezt a többféle viszonyt. Az asszony, akit formáz, férfias, uralkodni bíró. Harsány és színes. Nem megúszni akar, hanem elrendezni, ha már benne van. Dupla színészet ez, annak a vágynak a beteljesülése, amikor az ember szeretne másmilyen lenni, mint ami. Szorongás és szabadság. Életre kelt képzelet, és rögtönzés, egyéni és kacagtató mása a komédiák eltúlzott nőalakjainak.
< < < vissza
|