Az emberi hang
Opera egy részben francia nyelven
Bemutató: Miskolci Nemzetközi Operafesztivál
Szerepe: Némaszereplő
Ismertető:
Játszódik Franciaországban, a 20. században.
Az Asszony várja a szeretett férfi telefonhívását, aki ötéves kapcsolata után most szakított vele. Ez lesz a búcsúbeszélgetésük, mert a férfi a következő napon egy másik nővel köt házasságot. Végre megszólal a telefon, és a férfi jelentkezik. Az Asszony igyekszik tárgyilagosan társalogni vele, pedig érzi, hogy már csak ez a párbeszéd köti az élethez. Kétségbeesetten kapaszkodik a kagylóba, szóba hoz mindenféle jelentéktelen témát, hogy húzza az időt. Így akarja elodázni a végső istenhozzádot. Beszél arról, hogy visszaadja a férfi szerelmes leveleit; felidézi a múltjukat, a közösen eltöltött boldog napokat. Az önmagára erőszakolt fegyelem azonban fokozatosan elhagyja, és most már teljesen kiadja magát a férfinak. Gátlás nélkül bevallja, mennyire szenved, és azt is, hogy ha vége szakad ennek a beszélgetésnek, akkor az ő élete is befejeződik. Amikor a férfi búcsúzni akar, az Asszony a telefonzsinórt a nyaka köré tekeri. Nem várja meg a beszélgetés végét, a kagyló kihull a kezéből, ő pedig élettelenül zuhan az ágyra.
|