facebook   twitter   e-mail

HÍREK, ESEMÉNYEK BIOGRÁFIA SZEREPEK GALÉRIA VIDEÓK SAJTÓ VENDÉGKÖNYV
+ Sajtó
+ Sajtó : A test örömei

A test örömei


Talán az a baj, hogy Korognai Károly elhiszi azt az általános vélekedést: az Anconai szerelmesek voltaképpen bugyuta színmű. A vézna történet csupán a színpadképesség ürügye, hogy egyetlen előadás keretében elénekelhessék a nagy idők nagy slágereit.

Az igyekezet tagadhatatlan: becsületes munkát végez Korognai Károly. Saját ötletekkel, új tartományokkal gazdagítja a művet. A színészek is élvezik a játékot. Az előadás mégis: fáradt.
Talán az a baj, hogy Korognai Károly elhiszi azt az általános vélekedést: az Anconai szerelmesek voltaképpen bugyuta színmű. A vézna történet csupán a színpadképesség ürügye, hogy egyetlen előadás keretében elénekelhessék a nagy idők nagy slágereit. És valóban, karcsú kis mese ez. Ami ugyanakkor rengeteg társadalmi és színházi tapasztalatot összegez. Bájos, önironikus visszatekintés a félmúltra, amelyre hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint igazi érzelmeket kavarni képes korra.
Korognai Károly nem a lelki, hanem a testi érzéseket tartja leginkább megmutathatónak ebből a műből, és persze nem téved, ha ezt is belelátja: ezek is benne vannak.
A testi örömöknek élő ember ábrázolása ugyanakkor lehetne árnyaltabb: erőltetettnek tűnnek a durvaság határáig merészkedő altesti utalások. A finomkodás és a közönségesség között rengeteg lehetőség kínálkozik a színészek számára: mi szüksége az utóbbi szélsőségességre például Seres Ildikónak (Dorina), hiszen e nélkül is képes megmutatni, milyen az igazi nő, milyen az igazi vágy és milyen az igazi féltékenység. Vagy Kertész Marcellának (Agnese): a panziós, amilyenre formálja, a valóságot a valóság és nem a vágyak felől szemléli, pont annyira keserű, amennyire csak az asszonyi lehetőségei végső határát ismerő panziós lehet.
Szirtes Gábor (Tomao Nicomaco) alakítása felesel a rendezői akarattal — Szirtes Gábor sokkal jelentősebb komikus annál, semhogy hinne a leegyszerűsítés nevettető erejében. Gondolkodó és szabad színész, akinek játékában az anconai polgár nagy mellénnyel is kisszerű alakja éppúgy sarjad az olasz, mint a magyar valóságból: hihetően itáliai férfi, láthatóan magyar tudattal. Gazdagon rétegzett, logikus karaktere a darab szerzőinek elgondolásához, egyfajta kettős tükröztetés szándékához igazodik: ilyennek képzeljük egykori önmagunkat, amilyennek a szabadság világának polgárait képzeltük. Valóság és a valóság paródiája, finom árnyalatokból felépítve.
Emlékezetes az előadásból Molnár Sándor Tamás (Giovanni) — mozgással ábrázol, egyetlen sorsba sűrítve a latin férfi megannyi bizonyosságát és kétségét, önteltségét és kicsinyhitűségét.
Szirbik Bernadett (Drusilla) erőteljes nőalak, ragyogó hanggal: pontosan azt tudja, ami miatt ma is népszerűek ezek a slágerek — az énekes az általánost teszi egyénivé, amikor magára ismer a dalokban: szenvedélyről énekel, és a saját szenvedélyét képes megmutatni.

Bujdos Attila írása

< < < vissza

 
AKTUÁLIS SZEREPEK


My Fair Lady - Harry Chicago - Fred Casely A padlás - Üteg Woyzeck - Kikiáltó/Bolond A holdbéli csónakos - Paprika Jancsi KILÉPŐ - Improszínház

 
EXTRA TARTALOM


Letöltések Szövegkönyvek Hanganyagok

 
LINKEK


Miskolci Nemzeti Színház Port.hu Színház.hu - fórum Jancsó Dóra Borsod online Színház.lap.hu Színész.lap.hu Musical.lap.hu

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
FACEBOOK

 

2007 - 2014 Molnár Sándor Tamás honlapja adatvédelem oldalinfó facebook belépés kapcsolat

Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG