facebook   twitter   e-mail

HÍREK, ESEMÉNYEK BIOGRÁFIA SZEREPEK GALÉRIA VIDEÓK SAJTÓ VENDÉGKÖNYV
+ Sajtó
+ Sajtó : Robinson & Crusoe hazatért, ezúttal a filmvászonra

Robinson & Crusoe hazatért, ezúttal a filmvászonra


Korábban a Miskolci Nemzeti Színházban és Kassán is bemutatták a két nemzeti színház közreműködéséből létrejött, kétnyelvű színdarabot, a Robinson & Crusoe-t. A történet, a problémafelvetés, a modern feldolgozás megihlette Ján Sabol rendezőt, aki a miskolci nemzeti színművészével, Molnár Sándor Tamással készítette el a filmadaptációt is.

A film Magyarországon, Miskolcon, a CineFesten debütált hétfőn délután, a vetítésen pedig jelen volt a rendező és a miskolci főhős is.

A különleges kapcsolatok hétfője volt a CineFesten. Robinson & Crusoe is újra találkozott, de ezúttal nem a teátrum színpadán, hanem az Uránia-terem filmvásznán. Molnár Sándor Tamás, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze elmondta, a film sokkal intimebb dolog, ami pedig jól érzékelhető a Robinson & Cruose-ban, hogy milyen a filmszínészet és milyen a színpadi színészet.
– Valamint az, hol találkozik ez a kettő. A filmszínészetben nagyon meg kell élni a dolgokat. Érezni, mélyen kell gondolni bizonyos dolgokat, s meg kell mutatnunk a saját belső énünket. Természetessé kell válni, saját magamból építkezhetek, ez a szépsége. A film gyönyörűen megmutatja a két színészet találkozását, valamint azt a kommunikációs problémakört, ami jellemző itt Kelet-Európában – mutatott rá Molnár Sándor Tamás.

Hozzátette emellett, hogy a kommunikáció problémáját nem csupán a színpadon igyekeznek megoldani, hanem a civil életben is a szereplőkre nehezedik az a fajta gond, ami egyébként jellemző a kultúrákra.

Ján Sabol művészfilmje kimondottan eredeti módon mutatja be az aktuális témát. A kontextus európai, a kérdés pedig interkulturális dialógus két különböző kultúra között. Épp’ olyan módon, ahogyan a könyvbéli Robinson és Péntek találkozik.

Egy szlovák és egy magyar. Eltérő nyelv, eltérő kultúra, más-más problémák, de egy közös mindkettejük életében van. Ez pedig nem más, mint a nő, Ő.

A rendező kiemelte, Molnár Sándor Tamás remek színész, reméli, hogy segíthette a film abban, hogy ezt követően még több mozis alkotásban bizonyíthassa tehetségét. Elmondta, Kassán látta a darabot a színházban, s úgy érezte, ezt a történetet interpretálnia kell a filmvászonra.
– Humánideálom volt a karakter. Éreztem, szeretnék egy filmet készíteni, ami a kommunikációról szól. A darab remek alapgondolatot hordoz. A film először jelenik meg fesztiválon. Kimondottan örülök, hogy itt, Miskolcon láthatja a közönség – tette hozzá Ján Sabol.

Robinson & Crusoe magánemberként, színészként is küzd kommunikációs problémáival. A történet szerint egy próbát követően a színházat a két szereplőre zárják, akik egymással kevésbé értenek szót, s emellett önmaguk kommunikációs gondjaival is meg kell küzdeniük. A film tehát hazaérkezett. Hétfőn elsőként a CineFest közönsége láthatta – Kassán karácsonykor mutatják majd be.

K. J.
Fotó: Mocsári L.

forrás: minap.hu

 
AKTUÁLIS SZEREPEK


My Fair Lady - Harry Chicago - Fred Casely A padlás - Üteg Woyzeck - Kikiáltó/Bolond A holdbéli csónakos - Paprika Jancsi KILÉPŐ - Improszínház

 
EXTRA TARTALOM


Letöltések Szövegkönyvek Hanganyagok

 
LINKEK


Miskolci Nemzeti Színház Port.hu Színház.hu - fórum Jancsó Dóra Borsod online Színház.lap.hu Színész.lap.hu Musical.lap.hu

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
FACEBOOK

 

2007 - 2014 Molnár Sándor Tamás honlapja adatvédelem oldalinfó facebook belépés kapcsolat

Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG