Évadzáró 2009/2010 A Miskolci Nemzeti Színház megtartotta évadzáró társulati ülését, ahol Fedor Vilmos alpolgármester mondott köszönetet az értékteremtő munkáért a társulatnak, illetve Halasi Imre is megköszönte a társulatnak az idei évben nyújtott teljesítményüket.
"A közönség elismerését pedig az jelenti, hogy számos előadást több mint félszázszor játszott a társulat: a Hotel Menthol 52-szer, a Leánder és Lenszirom 54-szer, A tizedes meg a többiek 57-szer, a Charley nénje 65-ször, A muzsika hangja 69-szer, az Anconai szerelmesek 85-ször volt látható. A Portugál pedig immár másfélszázszor ment a Kamaraszínházban."
A TVK NYRT. által alapított közönségdíj egyikét, az Ábrahám István-díjat Molnár Sándor Tamás kapta meg.
GRATULÁLUNK! :)
Miskolci Nemzeti Színház
Portugál: 150. előadás!
2010. május 30. – 19 óra
Kamaraszínház
Egressy Zoltán Portugál című darabja az egyik legnépszerűbb magyar színmű. Ezt bizonyítja miskolci sikere is, hiszen a 2003 októberi bemutató óta töretlen a népszerűsége. A 100. előadást 2007 januárjában ünnepeltük, most pedig eljött a 150. előadás. Amint véget ért a produkció, a társulat és a színház vezetése „irgácsi” fröcsiparti várta a nézőket, résztvevőket a Nyári Színházba.
Egressy Zoltán, a szerző levele > > >
Miskolci Nemzeti Színház
Robinson & Crusoe Nino D'Introna - Giacomo Ravicchio:
Robinson & Crusoe
A Miskolci Nemzeti Színház és a Kassai Állami Színház közös produkciója.
"A Kassai Állami Színház és a Miskolci Nemzeti Színház közös pályázatának eredményeként egy valódi koprodukció jöhet létre szlovák és magyar szereplők, szlovák rendező és dramaturg közreműködésével. Az előadást 6-6 alkalommal láthatja majd a kassai és miskolci közönség. Nino D'Introna - Giacomo Rvicchio Robinson & Crusoe című műve a nyelvi különbségek ellenére és azzal együtt kialakuló együttműködés és barátság története.
Az előadás az Európa Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósul meg."
Szereplők: Michal Soltész, Molnár Sándor Tamás
Rendező: Stefan Korenci
Premier a Kamaraszínházban! Őrült nők ketrece
2009. október 29. - 19 óra
Kamaraszínház
Az Őrült nők ketrece ma már klasszikusnak számító „jól megcsinált színdarab”, de Korcsmáros György Jászai-díjas rendező szerint csak akkor és ott kerülhet műsorra ez a Poiret-vígjáték, ha a társulatban komoly komikus tehetséggel – is! – megáldott színészek vannak. Miskolcon minden feltétel adott ahhoz, hogy műsorra tűzzék a darabot.
MNSZ
további képek az előadásról > > >
Molnár Sándor Tamás Jakab szerepében lesz látható.
|