| + Sajtó : Sikerdarabok és ziccerszerepek |
Sikerdarabok és ziccerszerepek
Miskolc - Olvasóink elsősorban szakmai kérdésekről faggatták Molnár Sándor Tamást. A Miskolci Nemzeti Színház színművésze az elmúlt napokban érkezett kérdésekre válaszolt.
„Egy kicsit meglepő, hogy az újság olvasói elsősorban a színészmesterséggel kapcsolatos, főként szakmai kérdéseket tettek fel” – vallotta meg őszintén Molnár Sándor Tamás, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze. Manapság ugyanis annyira teret nyert a privátszféra iránti érdeklődés, hogy ilyen kérdésekre is számított. De lássuk, mire voltak kíváncsiak olvasóink.
Kérdező: Mi indította arra, hogy színész legyen? Milyen személyes élményhez köthető ez az elhatározása?
Molnár Sándor Tamás: Igazából ez nem volt egy kitervelt, elhatározott döntés, inkább csak sodródtam. Nagyon sok mindent kipróbáltam 21-22 éves koromig, több munkám is volt, de egyik sem volt az igazi. Most már elárulhatom, hogy volt egy kedves színházi dolgozó néni, aki segített abban, hogy szinte minden darabot megnézhessek, sőt egy akkor a szívemnek kedves lánynak is imponálhattam ezzel. Ám egyre inkább azt éreztem, hogy nekem nem a nézőtéren, hanem a színpadon lenne a helyem, így 21 éves koromra döntöttem el, hogy én ezt akarom csinálni. Ez azonban nagyon sok lemondással járt, rengeteget tanultam az elmúlt években nemcsak szakmailag, hanem az emberi, munkatársi kapcsolatok terén is.
Kérdező: A komolyabb darabok eddig mintha elkerülték volna. Mi ennek az oka?
Molnár Sándor Tamás: Tulajdonképpen az is kérdés, kinek mi a komoly darab. Úgy gondolom, hogy nekem nem feltétlenül rossz, hogy a drámai szerepek elkerültek. Eddig sikerdarabokban, „ziccerszerepekben” játszhattam, ezek tettek engem ismertté, és talán meg merem kockáztatni, népszerűvé. A tragikomikus szerepek azonban közel állnak hozzám, amikor egyszerre kell megjeleníteni keserű és édes pillanatokat. Ugyanakkor büszke vagyok a Robinson & Crusoe, vagy éppen a Népirtásban játszott alakításomra.
Kérdező: Honnan veszi a figuráit? Köztudottan jó utánzó, mi a legnehezebb mások utánzásában?
Molnár Sándor Tamás: Sohasem egy figurát próbálok „levenni”, hanem a darabnak megfelelő stílust próbálom először megérezni. Ezután jöhet a karakter egy-egy jellegzetessége, amelyek végül összességében adják ki a figurát. Úgy gondolom, jó megfigyelő vagyok, és egyébként is nyitott szemmel járok a világban, így az emberek egyedi megnyilvánulásai megmaradnak bennem. És ez már el is vezetett az utánzáshoz, a parodizáláshoz, amely soha nem ment nekem „megrendelésre”, sokkal inkább hirtelen születtek meg bennem. Ez egy készség, amelyet jól tudok kamatoztatni a munkám során.
Kérdező: Milyen szerepeket szeretne eljátszani, illetve melyekre nincs semmi esélye, hogy megkapja?
Molnár Sándor Tamás: Konkrét szerepálmaim nincsenek, inkább darabokat, illetve írókat tudnék megnevezni. Aki elsőre eszembe jut, az Goldoni, vagy éppen Mrozek, aki zseniális író. Az ő darabjaiban vannak olyan groteszk, cinikus, ironikus szerepek, amelyek közel állnak hozzám. Azt viszont nem tudom, mely szerepeket nem kapnék meg. Az ember, a színész is folyamatosan változik, lehet, hogy tíz év múlva olyan hősöket alakítok, akikre ma még gondolni sem mernék.
Kérdező: Milyen esélye van egy miskolci színésznek országos, nemzetközi ismertségre?
Molnár Sándor Tamás: Szomorúan kellett megállapítanom – kollégáimmal együtt –, hogy a hazai színházi szakma meglehetősen érdektelenné vált. Ezen azt értem, hogy a rendezők, színészek alig nézik meg egymás darabjait, olyan pedig, hogy főváros-vidék kapcsolat, szinte nem is létezik. A televízió, a bulvársajtó erre is rányomja a bélyegét. Nap mint nap jelennek meg a címlapokon, a képernyőn új „sztárok”, álsztárok, akik mögött semmiféle teljesítmény nincs, míg nagyon sok vidéki színész, akik pedig kiemelkedő alakításokat nyújtanak, 10-20 évig dolgoznak nagyobb, azaz országos figyelem nélkül. És ebből nagyon nehéz kitörni.
Kérdező: Van olyan kérdés, amire szívesen válaszolna, de soha nem tették fel?
Molnár Sándor Tamás: Sok mindenről beszélnék szívesen, amiről az olvasók, a színházba járók keveset tudnak, de talán a futás ezek közül számomra a legfontosabb. Rendszeresen futok egy klubban, ahová remek emberek járnak, és az erőfeszítéseimnek már eredménye is van. A múlt héten szombaton a Bükkben nyertem meg egy 14 kilométeres hegyi futóversenyt, ám ennyivel nem elégszem meg. Szeretnék részt venni egy ultramaratoni viadalon is, ami igazán embert próbáló erőpróba lenne. Talán jövőre, Szlovéniában el tudok indulni egy ilyen versenyen. Addig pedig továbbra is kitölti az életemet a színház.
HSz
< < < vissza
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
