Molnár Sándor Tamás lett Az év színésze az Észak-Magyarország olvasótábora szavazatai alapján.

Satának, mint mondja, nagyon jólesett a közönség szeretete. S külön örült, hogy a díjátadón ott volt a kislánya is, aki életében először ezen a napon láthatta színpadon az édesapját.

- Tetszett Annabellának az előadás?

Molnár Sándor Tamás: Még nem töltötte be a hármat, így csak az első felvonást látta. Bújt az anyjához, amikor elestem, s kérdezte, ugye, nem ütötte meg magát nagyon apa?

- Az Óz, a nagy varázslóban a Madárijesztőt játssza, s mondja, ez a szerep az idei évadban a kedvence. Miért?

Molnár Sándor Tamás: Hiába mese, hiába nagyon melós feladat, hiszen sokat kell benne mozogni, mégis szeretem. Talán a lelke miatt. De mindegyik szerepemet szeretem, mindben megtalálom az örömforrást.

- Ebben az évadban inkább karakterszerepeket játszik. A Madárijesztőn kívül a Chicagóban Fred Casely, a Padlásban Üteg volt.

Molnár Sándor Tamás: Jövőre több bemutatóm lesz. Már próbáljuk a My Fair Lady-t, s játszom majd a Wojczekben is, itt nagy feladatot szán nekem a rendező, Béres Attila. Mint mondja, formabontó, kicsit kisérletező előadás lesz, s nagyon kemény munka nekünk, színészeknek. Biztos, hogy a lehető legjobbat fogja kipiszkálni belőlem. Szeretem azokat a rendezőket, akik kihozzák belőled a legjobbat, ő pedig ilyen. Mint az idén a Chicagóban is, ahol ugyan csak kis szerepem van, de ez alatt az idő alatt egy olyan embert sikerül megformálnom, akiről sok minden kiderül. Az én játékstílusom, eszköztáram olyan, hogy a szélsőség határait feszegeti. Az abszurd vonz, de megtalálom a kihívást a zenés vígjátékokban is. A megújulás kényszere mindig bennem van, s mintha ezt ki is aknáznák. Én azt mondom, hogy ezek az epizódszerepek még izgalmasabbak is, mint a nagy főszerepek.

- Mi vonzotta a színészi pályára?

Molnár Sándor Tamás: Valamiféle küldetéstudat, hogy ne a nézőtéren üljek. Előfordult, hogy udvaroltam egy lánynak, s elvittem színházba, ebben az a néni is segített, aki ott lakott a házban, és jegyszedőként dolgozott. Ilyenkor azt éreztem, hogy ez egy jó program, de semmi többet. Nem tudom, mi volt a kiváltó ok, de egy idő után kevés volt a színházba járás, a túloldalon szerettem volna állni, úgy éreztem, ezt én is tudnám csinálni. Bár édesanyám ragaszkodott hozzá, hogy legyen egy polgári foglalkozásom – így lettem irányítástechnikai műszerész – 21 évesen bekerültem a színház tanodájába. Kellett, hogy kicsit megerősödjön bennem, ez nem holmi hóbort, szeszély.

- Melyik szerep állt önhöz a legközelebb?

Molnár Sándor Tamás: Nagyon sok volt, amit szerettem. Néhány éve például egy abszurd előadást Werner Schwab: Népirtás című darabját, a Csarnokban játszottuk. Hihetetlen szerep volt – az író magáról mintázta ˜– egy alkoholista fiú, aki otthon festeget. Ezek, az abszurditás felé kacsingató figurák vonzanak. Szeretnék egyszer Mrozek darabban játszani, de az orosz szerzők is közel állnak hozzám. Vagy Goldoni vígjátékai. A másik nagy kedvenc, ami szakmailag is gatyába rázott, az a Robinson & Crusoe volt. Regensburgban, Kassán játszottam.

- Ez az előadás végigkísérte az utóbbi nyolc évét. Hogyan?

Molnár Sándor Tamás: Regensburgban három hónapon át szinte az ottani színházban éltem. Az előadás lényege, hogy két fiatalember egy repülőszerencsétlenség után lakatlan szigetre kerül, de nem beszélik egymás nyelvét. Ott a kezdeti civakodás után összecsiszolódnak. Később ugyanezt a darabot Kassán is eljátszhattam, ott már a magyar-szlovák ellentétre is utalt a darab. Az előadásoknak nagy sikere volt. Olyannyira, hogy emlékkönyv is készült belőlük, most pedig egy játékfilm, életem első nagyjátékfilmje, s egyben főszerepe. Tulajdonképpen csak alapja az előadás, a színházban játszódik, és arról szól, hogy két, egymástól nagyon különböző fiú ezt a bizonyos darabot próbálja. Nincs happy end, hiszen a film arról szól, mennyire ránk telepszik a világ, mennyire nem tudnak az emberek egymás mellett élni.

Láttam a kész filmet, most indul útjára, a rendezője fesztiválokra viszi, már biztos, hogy bemutatják Párizsban, Spanyolországban, Portugáliában, Prágában, Budapesten, sőt, Miskolcon, a CineFesten is láthatja majd a közönség.

- Említette, hogy a Madárijesztő szerepét a fizikuma miatt is osztották önre. Mit tesz, hogy sportos maradjon?

Molnár Sándor Tamás: Napi szinten futok már egy ideje. Ez elég furcsa a színésztársadalomban, de ez ad megfelelő kondíciót, segít a nehezebb próbafolyamatok idején is: mentálisan rendbe tesz. Előbb a bölcsibe viszem a lányom reggelenként, majd irány a Bodótető, már ismernek arrafelé, köszöngetnek az emberek.

- Több évadban is elnyerte a színházban a közönség díját, rajongói oldala van, s most öné Az év színésze díj. Minek köszönheti ezt, ön szerint?

Molnár Sándor Tamás: A honlapomat egy lány, Era kezdte el csinálni, akkor még nem is ismertem, de nagy öröm számomra, hogy felvállalta, és rendszeresen frissíti. Amikor a közönség szeret, annál nincs is nagyobb öröm. Ezért csináljuk. Az idei évadban kevesebb szerepet kaptam ugyan, s ezért meglepett, hogy a közönség beszavazott a döntőbe is, s hogy nyerni tudtam. Talán a múlt is benne van, ragaszkodnak a nézők, s köszönöm, hogy nem felejtettek el. Úgy érzem, mindig, mindenért keményen megdolgoztam, ezért is nagyon örülök ennek az elismerésnek.

-Hajdu Mariann-
boon.hu